Addiktológust keresel? – Itt találod a legjobbakat

A múlt héten ellátogattam a gumiszervizbe, ahol egy barátom dolgozik, hogy ránézzen a motoromra. Közben beszélgettünk egy kicsit, és elpanaszoltam neki, hogy magán rehabilitációs intézetet keresnék az egyik barátomnak, olyat, ahol jó szakemberek dolgoznak, de eddig egyet sem találtam, ami tetszett volna.

Nem hittem, hogy tudna nekem segíteni, csak ki akartam magam panaszkodni neki, de meglepett. Azt mondta, az apukája is ebben a cipőben járt – jelenleg felépülő alkoholista, és a felepulok.hu csapata segített neki. Azt mondta, ők a legjobbak az egész országban, és még utógondozás is van – amiben a szerette épp érintett.

Amint hazaértem, meg akartam nézni, tényleg olyan jó-e, mint a barátom mondta. És láss csodát! Még jobb is, mint amire számítottam.

addiktológus győr

Van lehetőség nem csak egyéni, de családi konzultációra is ezen a helyen, és egy 28 napos bentlakásos felépülési programot kínálnak, amelynek 90 százalékos hatékonysága van azok között, akik az ingyenes utógondozást is igénybe veszik. Több, mint háromszáz emberen segítettek már. Tökéletes környezetet biztosítanak az alkoholizmusból való felépüléshez, szakértelmet s biztonságot nyújtanak.

Addiktológiai szakembereik közül mindenki felépülő. Mindannyiukról láthatunk egy-egy képet a nevükkel ellátva, valamint láthatjuk azt is, hogy milyen végzettséggel rendelkeznek. Addiktológus győr? – Egyértelműen ők a legjobbak.

Az oldalon rengeteg pozitív véleményt olvashatunk hozzátartozóktól és kliensektől egyaránt. Van egy rész a felepulok.hu oldalán, ami külön a hozzátartozóknak szól – itt elmagyarázzák, hogy hozzátartozóként mennyire fontos szerepünk van, és mennyi mindent tudunk tenni mi is a szerettünk felépülésének érdekében.

A holnapi nap folyamán egyeztetek is a barátommal, aki miatt a helyet kerestem, és foglalok majd neki időpontot állapotfelmérésre. Biztos vagyok benne, hogy ha megnézi a felepulok.hu oldalát, akkor neki is nagyon megtetszik majd a 28 napos felépülési programjuk, és alig várja majd, hogy elmenjen hozzájuk.

Ne feledjétek: ha „addiktológus győr” a jelszó, akkor csakis a felepulok.hu csapata ajánlott!